Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2018

Feng shui a kertben 1 - bevezetés

Kép
A kertünket készen kaptuk. Sok növénnyel: fákkal, bokrokkal, virágokkal, amiket ki tudja kik és mikor ültettek ide. Annyi bizonyos, hogy foglalkoztak ezzel a kerttel az előttünk lakók, gondozták, tervezték, gyüjtögettek, ültetgettek.  Tele van zölddel, a zöld mindenféle árnyalatával, örökzöldek és lombhullatók, néhol egy-egy virágsziget frissíti fel a látványt. Nem ismerjük még teljesen, időnként elkezd nőni valami, szabályos körben, valaki odaültette, az látszik, érdeklődve figyeljük ilyenkor, hogy mi lesz belőle. Amikor eldöntöttük, hogy kertes házba költözünk, az eladók többsége, azt hiszem, nem tudott mit kezdeni velünk. A házon csak végigszaladtunk, hőszigetelés van-nincs, padló, konyha, így meg úgy...Nade a kert, nézzük meg azt! 10 év panelban az ötödiken, lift nélkül, beton, kosz, büdös és zsúfoltság. Ezek után minket jobban érdekeltek a fák, vannak-e és kik ültették. Az illatok, az érzés, milyen ott állni, a kert közepén, milyen ingerek érnek és milyen energiák

Brokkoli

Kép
Jellemzői: vadkáposztának is hívják, rokona a fejes káposzta, karfiol vitaminjai: béta-karotin, folsav, aszkorbinsav, B1, B2, B3, kalcium, vas egynyári növény, minden évben újra kell ültetni a virágát esszük meg, kinyílás előtt szedjük le szinte egész nyáron terem, miután a közepét leszedtük, az oldalhajtásokon kezdenek teremni a rózsák Igénye: ismertebb rokonánál, a karfiolnál kevésbé igényes : nem kell palántázni, magról is ültethető, egyszerűen termelhető, tűri a hideget, meleget, napfényt ültetés : áprilisban, magról, napfényesebb helyre, széltől, fagytól védettebben. 2-3 cm mélyen, egymástól távolabb szórjuk a magokat. Ha éppen szárazabb az idő, locsoljuk meg ültetés után. ritkítás : kikelés után, mikor 3-4 lomblevél van már, meg kell egyelni a sort. Vagyis minden második palántát kiszedünk (amit máshová el lehet ültetni), 50 cm körüli legyen a tőtávolság.  nyáron sokat öntözzük , kevésbé fejlődik, ha szárazságot kell tűrnie a brokkoli számára legfontosabb a s

Levéltetvesség

Kép
Mik az árulkodó jelek? Biztos jele lehet annak, hogy a növény levéltetves, hogy rajta, a levelein, szárán, mindenfelé hangyák mászkálnak. Na nem azért, mert a levéltetveket akarnák megenni, épp ellenkezőleg, egyfajta szimbiózisban élnek egymással a növényen, tetű és hangya. A levéltetű (és a pajzstetű) által kiválasztott mézharmatot - egy váladékot, amitől a levéltetves növény ragacsos lesz - eszik meg a hangyák, amit szeretnek is, ezért óvják a tetveket, állítólag még masszírózzák is őket, hogy több váladékot termeljenek. Közben még a rájuk ragadt tetveket továbbhordják más növényekre. A mézarmatot a méhek és a darazsak is szeretik, valamint egy fekete színű penészgomba, mely a ragacsos anyagra rátelepedvén foltossággal jelzi, hogy a növénnyel gondok adódtak. Maga a levéltetű a levelek fonákján és a hajtáscsúcsokon telepszik meg. Hogyan kezeljük a növényt? Ha az adott növényen csak elszórtan vannak tetves levelek és hajtáscsúcsok, elég ezeket ollóval levágni.

Bambusz

Kép
Jellemzői: fűféle, átlagosan 3-10 méter magasra nő örökzöld, év közben fokozatosan válik meg leveleitől, amik a növény körül talajtakarót alkotnak tavasszal megújítja a lombozat nagy részét sokféle fajtája van, melyek különböző magasra tudnak nőni. Az alacsonyabb fajtákat talajtakarónak használják, a közepeseket sövénynek, a magasak pedig ligeteket, erdőket alkotnak az alkalmas fajtából nyírással lehet sövényt kialakítani kiterjedt föld alatti szárrendszere van, ezekből fejlődik a gyökér és ezekből nönek az új hajtások - általában tavasz végén. Az új hajtások nagyon gyorsan nőnek, néhány hét alatt elérik a teljes magasságukat, ezután már csak lombosodnak, a szárak szilárdulnak. bambusz ültetés előtt Igénye: frissen ültetett bambusz - a talajban a talajban alapos lehatárolást  kapott határolás: fontos!, mert a föld alatti szárrendszerén (rizómák) keresztül nagyon gyorsan terjed. Ha a rizómák terjedése nem zavaró, elég csak a hajtásokat eltávolítani. Ha a